vasárnap, október 03, 2010

" Kedves Naplóm!

A mérgező szörnyeteg ismét rám tört, és kíméletlenül ostromol. Úgy érzem, hogy képtelen vagyok koncentrálni, hogy legyőzzem. Pillanatokra feladom, hogy nem érdekel már az önmagam elleni küzdelem. Vigye csak a szörny amit akar. A lelkemet, a kedvemet, az erőmet. Úgysem tudom kivel megosztani, és én sem becsülöm már semmire.

Tudod Naplóm, az olyanok teszik tönkre az emberi lelkünket, akik abszolút de nem értékes, sem érdemesek arra, hogy bármi közük legyen hozzánk. Erre mégis nekik van hatalmuk felettünk. Miért? Mert egyedül vagyunk, senki sem áll mellettünk. Legalábbis így érezzük. És itt a lényeg. Akárki akármit mondhat a kitartásról, ha az nem látszik, és nem érződik. Ha a barátod azt mondja, hogy bármikor számíthatsz rá, és akármit elmondhatsz neki, annak az értéke picsafüst. Jelentéktelen, mert ha magunkból kiindulunk, mi is ezt mondanánk olyan helyzetekben, hogy megnyugtassunk másokat. Közhelyeket használunk, csakhogy ne tűnjön fel a pillanatnyi közönyünk, hogy "Ugyan már hagyjál már békén, mert nekem is van bajom!" Mert senkit nem érdekel, hogy kivel mi van. Persze vannak kivételek, de látható, hogy kell valami plusz egy kapcsolatba, ahhoz, hogy érdekeljen a másik problémája. Vagyis egyedül vagyunk.
Egyedül kell szembenézni olyan ítéletekkel, gúnyos véleményekkel, pletykákkal, lenéző pillantásokkal. Mert senki nem áll ki értünk, Naplóm. :(

És hogy kezeljük ezt? Hogy tudunk képesek lenni arra, hogy másnap ismét elmegyünk otthonról, és semmibe vesszük a szennyt, amit talán maga az ördög alkot? Mert az ördög ugyancsak a részletekben bújik meg; nem közvetlenül frontálisan támad, hanem hátulról - mi több, belülről: a saját lelkedet támadja meg. Talán azt hiszed, hogy az iskolában csak úgy véletlen szivatnak, mert rosszkor vagy rossz helyen; vagy ha becsapnak az semmiség, mert nap mint nap előfordul ez emberekkel, és nem te vagy az egyetlen, akinek összetörték a szívét.. egyik sem semmiség, és nem véletlen. Nem lehetnek véletlenek..

Mégis hogyan lehetséges a túlélés? Nem tudom, Naplóm, de nem sokáig bírom egyedül.
A legnagyobb hősöknek is jutott mindig egy plusz, amitől bátrak voltak és legyőzhetetlenek: egy erő, egy képesség, egy társ. Naplóm, nekem egyik sem jutott. Lesz nekem valaha?"

Quote: Do you know what's worth fighting for?

-onyx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése